Herba Brill®

Mert az egészség természetes

  • Főoldal
  • Rólunk
  • Akciók
  • Üzleti lehetőségek
  • Tapasztalatok a Flavo Brillről:

    Termékhasználóinktól gyűjtött tapasztalataink nincsenek tudományosan bizonyítva. Ettől még lehetnek jók.

    
    

    Náthás lettem, megfáztam, kapart a torkom. Flavo Brill-t és Kurkuma Brill-t fogyasztottam, egy nap múlva elmúltak a panaszaim.
    H.I.-né

    Párom a munkahelyén huzatban dolgozott, jól megfázott, belázasodott. Napi 4x4 Herba Brill Limitert, 4x5 Kurkuma Brill-t szedett. A Flavo Brill-ből húsz percenként tízet fújt. Másnap már tudott menni dolgozni. Estére már csak hőemelkedése volt. A harmadik nap már semmi láz, és a közérzete is jó lett.
    Vargáné Éva, Sopron

    Rosszindulatú anyajegyemet vették le két éve. Tumor marker értékem 0,02-0,105 közt lenne jó. Három hónapja 0,105 fölé kúszott ez az érték. Napi 3x Kombucha Brillt, 3x5 szem Kurkuma Brillt Flavo Brillt fogyasztottam, utóbbiból naponta többször is 5-6 fújást. Mostanra az érték 0,02-re csökkent, amit úgy gondolom  a termékeknek köszönhetek.
    Payer Lászlóné

    Flavo Brill: állandó szédelgésre, fejfájásra használtam. Kb. egy- másfél hét után a panaszaim elmúltak. A lázas-vírusos betegségemet 3 nap alatt meggyógyította. A szülés miatt régóta hólyaggyengeségem volt. Kb 3 hét Flavo Brill használat után 3-4 órát is kibírok, hogy ne kelljen kimennem, a napi 2-3 liter folyadék ellenére sem. Továbbá, valószínű, hogy a hőhullámok elmulasztásában is szerepe volt. Más termék szedése során nem szűnt meg teljesen, csak csökkent. A Flavo Brill használata során teljesen megszűnt. De három hét használat kellett hozzá, napi 2-3-szori befújással.
    Ulrichné Erzsébet

    Szia Erika!
    Már jó pár napja tervezem, hogy írok. Konkrétan a találkozásomat a Flavo Brillel. Kb. szerdán elkezdett fájni a torkom. Gondoltam, hogy most itt az alkalom, hogy a Flavo bizonyítson. Pár fújás után már nem is fájt. Csütörtökön és pénteken nagyon felerősödött a náthám, egyre rosszabbul éreztem magam. Na, akkor elbizonytalanodtam, hogy akkor most hat vagy nem hat? Vagy rosszul használom, mármint evés után nem lehet, vagy nem tartottam hatóidőt stb. De az igaz, hogy éjjelente kaptam levegőt az orromon, amin csodálkoztam. Persze csak fújtam... már csak azért is.... Szombat reggel, amikor felébredtem, azt kellett magamtól kérdeznem, hogy tegnap még teljesen rosszul voltam, ma hogy-hogy semmi bajom? Abszolút meggyógyultam. Nem akartam elhinni. Lehet az, hogy felgyorsítja a lezajlás folyamatát?
    Még két dolog:
    Nem jött utána a szokásos köhögés, ami nálam több héten keresztül történik, és éjjel nem tudok aludni a fulladásos köhécseléstől.
    És örömködvén ezeken a dolgokon, hétfőn egyik kollégám ráadásként megjegyezte: "Te Anikó, te nem beteg voltál pénteken? Hogyhogy már semmi bajod?" Szóval alig akartam ezt elhinni.
    Nos ezt szerettem volna Neked megírni.
    Persze meséltem ezt Gabinak is, és ezért rendelt ő is. Gondolom amúgy is így működik a Herba Brill. Szájról-szájra, mint a népmesék. Ez a legjobb referencia.
    Köszönöm: Takácsné Pekor Anikó, Pannonhalma
    /Nagy Tamásné Erika gyűtése/

    Ősz van, bosszankodtam, hogy megfáztam, vagy elkaptam valamit.
    Fájt a fejem, a torkom, a hangom olyan volt, mint a repedt fazéké. Az orrom használhatatlan volt, alig kaptam levegőt. Ilyen állapotban voltam, amikor telefonon hívott Bognárné Marika. Alig értette, amit mondok. Másnap reggel küldött egy flakon Flavo Brill-t. Persze azonnal ki is próbáltam. Néhány fújás után már enyhültek a panaszaim. Kaptam levegőt és enyhült a torokfájásom. Este már volt hangom, éjszaka pedig rendesen tudtam aludni. Néhány nap alatt megszűnt a náthám, kitisztultak a légútjaim, és meg tudtam köszönni Marikának a segítségét.
    Azon túl, hogy a Flavo Brill segítette a gyógyulásomat, még rendkívül kellemes is, üdítő fekete ribizli ízével és illatával.
    Czafit Mária, Somlószőlős

    A Flavo Brill állandóan nálam van, nagyon jó szomjúság ellen is, ha éppen nincs kéznél víz.
    Egyszer, mikor megfáztam, annyira befulladtam, hogy se feküdni, se ülni nem tudtam. A Flavo-t fújtam folyamatosan, és 24 óra alatt teljesen megoldotta a problémámat.
    Nagyné Kiss Judit

    A Flavo Brill migrénes fejfájás enyhítésére, megszűntetésére kiváló.
    Tóth Iván

    Ildikóhoz egy nagyon náthás hölgy jött, akit már a beszélgetés elején megkértünk, próbálja ki a Kurkumát, a Flavo Brillt, a Krémet és az Aloe spray-t. Egy szem Kurkuma, 3-4 szer 5-8 fújás a Flavo-ból. Bekente az arcát a Krémmel és az orrába fújt az Aloéval. Mielőtt elment, nevetve kérdezte a Józsitól: nem náthásan jöttem én ide?!
    Évikénél szintén egy asztmás hölgy vendég volt, ő is nagyon csúnyán köhögött. Az előadás közepén kértük, fújjon be Flavo Brillel. Mire végére értünk az előadásnak, sokkal jobban volt.
    Egy nagyon asztmás férfi vendégünk volt, aki évek óta kínlódik ezzel a betegséggel. Majd megfulladt, amikor bejöttünk a szobába, nem tudott a cserépkályha közelében leülni. Mondtuk: ott foglaljon helyet, ahol a levegőtisztító be van dugva és Flavo Brillel befújattuk 2 szer egymás után 10 fújást. Negyed óra múlva megszólal: Észre vettétek, hogy nem köhögök??!!
    4 éves kislánynak hólyag gyulladása lett. Augmentint írt fel az orvos, antibiotikumot. Amikor itt voltak Flavo Brillt és egy Lady Brill krémet adtunk nekik. Tegnap, mikor Editkéék ott voltak beszélgetésen, örömmel mondták: sokkal jobban van, nem fáj a pici lány hasikája.
    Horváthné Pallós Mária

    Évike férje a kóstolóból kapott Flavo Brillt és Lady Brill céklásat, és másnap nem volt szorulása.
    Horváthné Pallós Mária

    Elkapott valami vírust, lázas volt, mandulája, arcürege begyulladt. Aloe spray-t fújt az orrába és a torkába, a Flavo-t folyamatosan használta, sok D-vizet, Napteát ivott, a többi terméket is használta. 2-3 nap után megszűnt minden problémája. Eddig nem hitte el, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnhet egy betegség, most tapasztalta; mintha egyszerűen lekapcsolták volna.
    Csalló Erika Zalaegerszeg

    Hajnalonként újságot hord ki, és a januári hideg, ködös levegő kihozta az asztmás problémáját, alig kapott levegőt. Egy tekerés a biciklin, egy fújás a Flavo-ból, és így végig tudja csinálni a reggeleket.
    G. Magdi Tát

    Gáz helyett a régi kazánban fűtünk, ha van rá mód és idő. Ehhez fa kell, amit méterben meg is kaptunk a héten. Minden edzés nélkül, bár fokozatosan álltam neki a motorfűrészes és baltás munkának. Első nap kb. 3 órát, másnap 6 órát küzdöttem az akáccal. A szokásos izomláz teljes egészében elmaradt. Pontosan nem is tudom melyik termékünktől. Mindenesetre emelt mennyiségben ettem-ittam Kombuchát, Flavo Brill-t (erre gyanakszom legjobban) Zöldkagylót és Zöld Koktélt. Az izomláz - beismerem valahogy nem is hiányzott.
    E. J.

    Erős fejfájását napi 3-4 fájdalomcsillapító sem tudta megszüntetni. Most, ha érzi, hogy elkezd fájni a feje, azonnal fújja a Flavo Brillt, és tíz perc alatt megszűnik a fájdalom.
    Maja, Mór

    Ősszel annyira megfáztam, hogy majdnem elfulladtam, fél éjszaka nem aludtam. 10-20 percenkét fújtam a Flavo-t, éjjel 1 óra körül el tudtam aludni, másnap még feküdtem, persze a Flavo-t állandóan fújtam, és utána mintha elfújták volna a problémámat. Nagyné Kiss Judit

    Gyerekkora óta kínzó migrénjétől és több évtizedes köhögésétől tudott remélhetőleg végleg megszabadulni, egy hónap alatt. (D víz, Alen, Lazac, Spirulina, Flavo Brill)
    Vincze Jenőné, Egervár

    Megtapasztalta a tiszta víz adta áldásos nyugalmat. Négy kiló mínusz!
    Nagyfia két hete nem keveredik ki a náthából. A Flavo Brill KÉT nap alatt eredményt hozott. Bírja a hajtást, és ragyogó beszélgetéseket szervez barátainak!
    Erzsi, Sopron

    A táti nyílt infón az egyik vendég erős fejfájásra panaszkodott. D vízzel megivott néhány fújásnyi Flavo Brill fél órán belül elmulasztotta a fájdalmat.
    Endrődi József

    A Flavo Brill napról-napra teszi a kis és nagy csodáit. Néhány óra alatt kihozott a megfázásból, levertségből, köhögésből vagy torokfájásból embereket. Fontos, hogy a nyelv alá spricceljünk, és egy-két óránként ismételve. Egy fújásra annyira kevés megy ki, hogy feltétlenül kell a 6-8 fújás. Minden gyulladásra javaslom.
    A Lady Brill Krém is teszi a dolgát: gyulladásra, bármilyen bőr-panaszra érdemes kipróbálni. A legkényesebb arcon is megállta a próbát.
    A Lady Brill étrend-kiegészítő ismét sikert aratott! Kóros vashiányt KÉT hét alatt legyőzött. Kóros Kalcium hiányon néhány hónap alatt javított.
    Endrődi József

    Egyre többen tudjuk, mennyire hatékonyak a kúráink. Legutóbbi beszélgetéseinken megkértem néhány Herba Brill tagot, hogy hagyja abba termékeink fogyasztását, mert az utóbbi időben senki nem betegszik meg a társaságunkban. (Vicc volt!) Gondoltam, ha már ennyire jók vagyunk, kell a tapasztalat. Na, épp én szereztem meg. Sok volt a munka, egy kicsit lemerültem, többször korán kellett kelni. Valami NxHx megtámadott vagy megfáztam. Iszonyatos fejfájásom, torokfájás, minden, ami fej... kínzott. H. Erzsinél voltam éppen Sopronban, csodálatos megbeszélés volt, de alig tudtam hazamenni. Mindent bevetettem: Kurkuma: 8szem, Flavo Brill: félóránként 10 fújás Kombucha: 1 deci, stb... Nem tudom mibe fáradtam el, de egész éjjel rémálmomban a hétvégi rendezvény szobabeosztását raktam össze. Reggel rémesen ébredtem, és délelőtt egyik percről a másikra minden, de minden elmúlt! (még az épp esedékes adóbevallásomat is meg tudtam csinálni.)
    Endrődi József, Nagycenk, 06.15.

    Unokája született, de nagyon náthás volt. Flavo Brill emelt mennyiségben 1 nap alatt teljesen rendbe hozta.
    M. Kati

    Dísznádvágás súlyos allergiás panaszokat okozott nála, amit a Flavo Brill teljesen elmulasztott.
    G-né Magdi

    B. Kálmán mesélte, hogy megviselte valami fertőzés. Nátha, arcüregi fájdalom... nagyon rosszul volt. Flavo Brill, Kombucha, Kurkuma fogyasztásra végül is megoldódtak a problémái. Külön kérte, hogy a Lady Brill krémet írjam le: az orra nyálkahártyáját kente, és nagyon sokat segített.
    Idén tavasszal annyira meglazultak az alsó fogaim, hogy kettőt el is veszítettem. A fogorvos leszedte a fogkövet, de nem történt változás, egyre jobban mozogtak a fogaim. Emelt mennyiségben Flavo Brillt és Alent fogyasztottam. Örömmel mondhatom, megerősödött az ínyem, és már tudok rendesen rágni.
    E. L. Edit

    ...37/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet 6.§ (2) bekezdése értelmében az étrend-kiegészítő jelölése, megjelenítése és reklámozása során tilos a termékeknek betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani, illetve ilyen tulajdonságra utalni. Ennek fényében a forgalmazó cég nem tulajdonít a termékeknek a betegséget megelőző, vagy gyógyító hatást. A termékek használata a szervezet öngyógyulását erősíti, és nem helyettesíti a szükséges orvosi kezelést. Ha Ön gyógyszereket szed, az orvossal való konzultáció nélkül ne hagyja el őket, és semmiképpen sem egyik napról a másikra.

    © 2008-2019 Zirkonia Bt.